Biborlabor Tokyo Asakusa bowl

Biborlabor I Németh Kitti
 
anyaga: üveg
átmérője: 25cm 
 
Leírás: 
A más-más léptékű tokiói helyszínek különböző törés-vonalai saját kintsugi technikával, tervezett hibaként tűnnek fel a tradicionális japán fekete lakkhoz hasonló megjelenésű üvegen.
 
A kintsugi eredete bizonytalan, de egy legenda szerint egy 15. századi japán uralkodó, Ashikaga Yoshi-masa nevéhez fűződik. Amikor a sógun szeretett halványzöld kínai porceláncsészéje eltörött, elküldte azt Kínába, hogy javítsák meg. A kínai keramikusok az akkori eljárás szerint csúnya fémkapcsokkal rögzítették azt össze, amivel Ashi-kaga nem volt megelégedve. Bánatában egy japán keramikushoz fordult, aki meglepődve a sógun állhatatosságán és csészéje iránt érzett imádatán, elhatározta, hogy igazi műremeket varázsol a törött csészéből. A lakkszömörce nevű, Japánban őshonos növény gyantájával rögzítette össze a csésze darabkáit, a ragasztásokat arany-porral festette meg.
A kintsugi hamarosan óriási üzletté vált, egy katona például azzal gazdagodott meg, hogy unalmas, öreg csészéket vásárolt, amiket szándékosan összetört, majd kintsugi technikával helyreállított, hogy aztán méregdrágán eladja
A kintsugi a keleti filozófiák nyugati térhódításával együtt vált népszerűvé Európában és a tengerentúlon, ugyanis a zen buddhizmus 16. századi esztétikai ideáljához, a wabi-sabihoz köthető.
 
A wabi-sabi esztétikája a tökéletlenségben rejlő szépséget jelenti, fő ismérvei az asszimmetria, a hiányosság, az egyszerűség dicsérete. A zen buddhizmusban a wabi-sabi gyakorlata abban segít, hogy az érzékeken át éljük meg az életet, vegyünk részt benne úgy, ahogy történik, és ne foglalkozzunk a szükségtelen gondolatokkal. A mahájána filozófia értelmében ugyanis a valódi megértés nem érhető el szavakon és a nyelven keresztül, csakis nonverbális úton: ez a wabi-sabi. A kintsugi mindezt a gondolatiságot magában foglalja és metaforája az életnek. Azt a folyamatot sűríti egyetlen tárgyba, és teszi ezáltal kézzelfoghatóvá, ahogy az ember a traumáiból, a gyászból, sérüléseiből felépülve - azokat nem a szőnyeg alá söpörve - új emberré válik. A kintsugi arra tanít, hogy nem érdemes óvatosan élni; a traumák az élet természetes részét képezik, amiket feldolgozva és beépítve erősebb, izgalmasabb személyiséggé válhatunk, miközben egyediségünket is ezek a törésvonalak hordozzák.
 
Bár a kintsugit nem fogadták el külön művészeti ágnak, a kortárs művészek kísérletezgetnek az ősi technikával, mint a megsemmisülés és újjászületés általi veszteség, egység és fejlődés ötletének elemzésére való módszerrel.